Egy új arc

 2009.04.13. 20:54

Szevasztok!

Első bejegyzésem két olyan bandáról szól, akik gyökeresen változtatták meg a zenéhez fűződő viszonyomat. Íme: Pantera – The Great Southern Trendkill A legendás zenekar történetével és Dimebag tragikus, értelmetlen és mai napig felfoghatatlan halálával megkímélnélek titeket, ám itt ez a lemez, amit szerintem egy kicsit méltatlanul mindig eltörpítenek a zenekar többi albumához képest. Tény, hogy a legbrutálisabb, legsötétebb hangulatú és legnehezebben emészthető anyaguk lett az 1996-os Trendkill, és Dimebag szélsőségesen szikár hangzásában, Rex előretolt bőgőszandjában, egyáltalán a témákban már benne van az Abbott tesók és Phil között húzódó ellentétek java (valamint előre is vetíti a 7 évvel későbbi feloszlást), de valószínűleg ezeknek a tényezőknek köszönhetően születhetett meg ez a rendkívül egyedi lemez. A címhez méltóan a dalok hatalmasok, a riffek zsigeriek, tele southern ízzel, az album pedig egy shotgun erejével szakítja szét a kommersz, divat uralta médiát. Számokat nem emelnék ki külön, mert ahogy most is hallgatom a lemezt, ismét rájövök, hogy talán az egyetlen albumuk, ahol minden dal egyformán telitalálat. Ha mégis meg kéne tennem, a Suicide Note Pt.I-t választanám, mert bár akusztikus gitárra épül, mégis az album legmélyebb és legsötétebb száma:

Pár éve Gaben kocsijában ülve a sokk erejével hatott rám a Bury Me in Smoke riffje a Down zenekartól, akiket azóta is örök klasszikusként tartok számon. Bár már szerepeltek a blogon, most ismét aktuális őket megemlíteni, hiszen június 23-án, a Petőfi Csarnokban bepótolják a tavaly sajnálatos módon elmaradt bulit (nem rajtuk múlt, tegyük hozzá), ráadásul nem kisebb legenda lesz a vendég zenekar, mint a Voivod! Jegyet rendelni itt tudtok: http://www.ticketportal.hu/podujatie_search.asp?id=42421

És legyen itt akkor tőlük a Stone the Crow, mely örök, egyszeri és megismételhetetlen:

 

battereye

A bejegyzés trackback címe:

https://southern.blog.hu/api/trackback/id/tr631063094

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása