A következő zene szövegét be is másolom mert érdemes elolvasni, felfogni, cselekedni. Továbbá stratégiai szerepe is van, hogy kicsit elkapjátok Clapton hangulatát a holnapi poszt miatt.
There ain't nothing I can do, or nothing I can say, Some folks will criticize me. So I'm gonna do just what I want to anyway, And don't care if you all despise me.
If I should take a notion To jump into the ocean, It ain't nobody's business if I do.
If I go to church on sunday And I shimmy down on monday, It ain't nobody's business if I do.
And if my friend ain't got no money And I say, "all right, take all of mine honey," It ain't nobody's business if I do.
If I lend her my last nickel And it leaves me in a pickle, It ain't nobody's business if I do.
I would rather my gal would hit me Than to haul right up and quit me. It ain't nobody's business if I do.
I know that she won't call no copper If she gets beat up by her poppa. It ain't nobody's business if I do, lord no. Well, it ain't nobody's business if I do.
Most van egy kis idő írásra, elmélkedésre. Ma belinkelte nekem Battereye a készülő Haw lemez egyik videoját ahol Dávid banjozik. Banjo nekem is mindig szivem csücske volt, csak mostanság valamiért nagyon elsodródtam a zenéléstől különböző okok miatt. Pedig akárhányszor kezembe veszem valamelyik hangszerem elöntenek az érzelmek. Mindig arra gondolok miket játszhattak rajta, miket tudnának ezek a hangszerek mesélni. Tudni kell rólam, hogy megbolondulok a régi hangszerekért. Egyik hű társam egy 1983-as Fender strat. Látszanak rajta az évek. Nem is szeretem nagyon az új bontatlan kinézetű gitárokat. A másik gitár ami sokat segített mostanság abban, hogy megint elkezdjek zenélni az egy régi Gibson Archtop másolat úgy az 50-es évekből. Hangszedő nélküli jazz gitár. Nade nagyon elkalandoztam. Ha idáig eljutottál az olvasásban akkor köszönöm a figyelmet, innentől pörögni fognak az események: Dávidnak köszönhetem, hogy anno megismertem azt a zenész párost akik eszembe jutottak a saját gitáromról, banjoról és arról, hogy Battereye anno linkelt zenét az Ó, testvér, merre visz az utad című filmből, amihez nekik is vastagon van közük. Nem mások ők mint Gillian Welch és David Rawlings.
Első zene legyen tőlük így késő este a Time (The revelator)
Caleb Meyer egy másik nóta tőlük amit találomra kiemelnék.
Valamint ha már szóba került a film is akkor itt van a kedvenc zeném belőle amit Gillian Welch és Alison Krauss adnak elő.
Remélem sikerült újat mutatni pár embernek, hátha másnak is olyan értéket fog képviselni az életében mint nekem.
Ma este az RTL klubbon nem tudom mi lesz mert soha nem nézem. Ott nincs minőségi film. Mint film rajongó gyakran kutatom keresem kedvenc szinészeim vagy rendezőim munkásságát. Nem vagyok véresszájú, hogy csak Bergman Hetedik Pecsét filmét tekinteném jó filmnek, vagy a Blöfföt lesz*roznám mert sokan szeretik. Én igen is szeretem Guy Richie stílusát és emiatt gondoltam megosztom veletek a RocknRolla filmről alkotott véleményem: HÁTEZDEK*RVAJÓ. Minden nagyobb internetes boltban lehet kapni (Piratebay) valamint megjelent DC-n és kazettán. De persze kérlek Titeket ne használjátok ezeket a forrásokat.
Álljon itt a film dicsőitésére a trailer meg egy klipp.
És az egyik kedvenc zeném a filmből ami meglehetősen dögös:
És mint már említettem: érdemes gyakran nézegetni Dávid blogját mert rakosgat fel videokat a stúdiózásról és tetszetős riffek szólnak benne. Szóltam Uff
Remélem, hogy ez az első és egyben utolsó bejegyzés, ami hangszerlopásról szól:
"Lukács Laci (ex-Ahriman, ex-Sun Valley, ex-Baby Bone) gitáros, a jelenlegi Barbears nevű szegedi stoner banda tagjának kocsiját hétfő éjszaka feltörték, elvitték a sötét barnás árnyalatú (fa erezetes) testtel rendelkező Aria Pro II gitárját és a hozzá tartozó effekt pedáljait. Egy Digitech Multieffect pedált, egy Wah-Wah pedált, Boostert stb. Kérjük, akinek a gitárt megvételre kínálják, szóljon, vagy ha látja, jelezze, főleg Szeged környékén lehetséges. Jellegzetessége a gitártesten lévő repedés, sérülések. 06-70-3945825"
Csekkoljátok egyébként a Barbearst a myspacen, mert - bár még csak bele-bele füleltem a zenéjükbe - van mocsadék a dalaikban!
Sunday Fury zenekarról egy korábbi pusztunkban már volt szó. Volt szerencsém már hallani a készülő albumról pár tételt és meg kell mondjam, hogy nagyon nagy slágernóták vannak rajta. Ebből kaptok Ti elsőnek egy kis ízelitést. A zene másfél percnél meg lett vágva. Többi majd az albumon. Én már rohadtul várom azt az albumot. Dávidék is stúdióban vonultak Haw ügyileg... sok jó albumunk lesz idén.
Most őszintén, mit írhatnék én Róla, a Legendáról, mit adhatna még hozzá a cikkem a kultuszához, az emberéhez, akire zenészek százezrei hivatkoznak, ha a hatásaikról kérdezik őket, kinek neve többet mond mindennél: Johnny Cash. Nyilvánvalóan semmit, de talán nem haragszik meg a Mester, ha mégis megpróbálom.
Félreismerhetetlen stílus, utánozhatatlan hang, dallam és szöveg tökéletes összhangja, egy (öreg)ember bölcsessége és bánata…szavak, melyekkel túl könnyelműen dobálózunk ahhoz, hogy elcsépeltnek tűnjenek még akkor is, ha olyan igazi értékek jellemzésére használjuk őket, mint Cash és hagyatéka.
Valahogy az ő zenéje mindig kikapcsol, osztozik velem a szörnyű időkben, vagy éppen felvidít, ha úgy akarja, és biztos vagyok benne, hogy bármikor is hallgatom dalait, szerte a világban még sokan éreznek így.
Nevét csak a legnagyobbakkal szabad egy lapon emlegetni, személye és életműve zenetörténelmi jelentőségű. Nyugodj örök békében, Johnny Cash!
Szóljon most két dal utolsó lemezeiről, az American Recordings sorozatról (majd feltöltöm őket jó minőségben):
Mostanság azért posztolok ritkán mert pörög a vizsgaidőszak sajnálatos módon. Ehhez kapcsolódóan rögtön egy felhívás: Üveg Jack Daniels vagy minőségi pálinka üti annak a markát aki felsorolja a gödöllői Szent István Egyetem megvesztegethető tanárait.
Úgyhogy most nem is írok sokat a következő bandáról, legyen mindenkinek házi feladat picit utána járni. Én csak egy számot dobok be tőlük mint egy kis étvágygerjesztő. Ez a banda nem más mint a Southern Gentleman, a dal címe pedig Eye of the storm.
A tegnapi történések után (ld. Gaben lenti bejegyzésében) jöjjön most egy új poszt, mert a Joshi bácsi által ajánlott Luther the Devil egy remek bandát juttatott eszembe. Íme:
A North Mississippi Allstarst ugyanis egy bizonyos Luther Dickinson énekes/gitáros (2007-től tagja a legendás Black Crowesnak is, biztos fognak szerepelni ők is a blogon), alapította tesójával, Codyval és egy kis növésű fekete sráccal, Chris Chewval. A déli Mississippi állam északi arcai pedig valami nagyon lazát hoztak össze, amit mindegy, hogy kocsiba, buliban vagy másnaposan hallgatunk, mindig adja az érzést.
Legyen itt tehát egy link a szülővárosukról, Hernandoról elnevezett legutóbbi stúdiólemezükhöz(nem a legjobb tömörítés, megpróbálok majd minőségibbet keresni)és az albumnyitó Shake nóta élő felvétele:
A múltkori Black Rebel Motorcycle Club írásunk fényt adott Joshibaratnak a The mother road blog atyjának. Rögtön be is ugrott neki a Luther the devil amit nagyon nagyon komázok. Tessék nézni és tölteni tőlük. És emeljük együtt virtuális poharunk (üvegünk... kinek mekkora bendője van) Joshinak!
Hogy honnan jön az igazi, déli életérés? Szerintem valahonnan innen: Egy bluesosabb kiindulópont: Born in Louisiana
Egy igazi paraszt country: When The Green Grass Grows
És persze ne feledkezzünk meg a kamionos countryról sem: Roll On 18 Wheeler
Valami ilyesmi lehet szerintem minden jó zene alapja. Most már csak megfelelően kell behangolni (Drop B) és némi torzítással máris megszületik a tökéletes zene!
Ezt már régóta be akartam ide tenni, de őszinténszólva kezd sűrű lenni az egyetem. Úgyhogy most is lényegretörően: Haw koncert Szegeden, méghozzá május 30-án. További részletek Makó Dávid blogján. Jodd oldalt is kint van a linkje. Tessék nézegetni!
Tegnapi ígéretemhez híven folytatom a sort egy másik tehetséges magyar zenekarral, a Stonedirttel. A MédiaMárketben akadt meg a szemem a Redneck Blues nevet viselő lemezükön. Mivel Bluevoodoo már jókat mondott a bandáról, és nevetségesen alacsony áron (1500 Ft) lehetett megvenni a korongot, nem sokat tétováztam.
A zenéjük pedig egyből hatott. Az album végig egyenletes minőséget hoz (hangzás is teljesen korrekt, de élőben még jobban szakítanak a számok), csak úgy árad belőle a déli hangulat, mégsem érezzük egy percét sem sablonosnak. A Stonedirt a BLS és Pantera módján ragadta meg a southern életérzést, sikerrel. Külön kiemelném Kemencei Balázs (ld még Wall of Sleep) ízes gitározását, mert technikai tudása mellé az érzést is odateszi. Riffjeiben és szólóiban ott van Dime és Zakk iskolája, harmóniáiban pedig Iommi mester hatása is nyilvánvaló, és mindezt megfelelő egyéniséggel keveri.
A Pantera neve az ének alapján is eszünkbe juthat, mert Tarjányi Endre hangja eléggé hasonlít Anselmo bátyóéhoz, és emiatt hallottam már negatív kritikát őt illetően. Szerintem azonban nem izzadtságszagúak dallamai, mert csak azt adja, ami belőle jön; egyszerűen ilyen a hangkaraktere. Egyébként azon kevés énekesek egyike, akik élőben „ütnek” igazán(a Sabbath A National Acrobat számát koncerten félelmetesen jól hozta, libabőr érzés volt).
Mint írtam, a 10 szám végig egyenletes színvonalat nyújt, pár dalt mégis kiemelnék: az album legjobb refrénjével bíró, albumnyitó Bleed as I Bleed, az önmagáért beszélő Whiskey, a remek klippel bíró Washed Away, az albumzáró, akusztikus Something’s Dying in Me(redneck blues) , vagy a honlapról ingyenesen letölthető Like a Falling God biztos, hogy nem okoznak csalódást. Tudtommal íródnak az új számok, s remélem, egyre többen megismerik majd őket, mert a hozzáállással nincs baj, de ami fontosabb, a dalokkal sincs!
Kovács Attila barátom martfűi koncertbeszámolói keltették fel az érdeklődésemet az egri szeszbrigád, a Shapat Terror iránt (köszi Ati, innen is!). Hogy ez pontosan mikor történt, már nem tudom, de elég régen ahhoz, hogy minden bizonnyal az első rajongóik között lehettem. A Látomás az egész világ nótájuk könyörtelenül pofán vágott, és tudtam, hogy „minden ellenállás hasztalan”. Akkor még nem sok közöm volt a southern muzsikákhoz, de ez a délies ízű ős rokk, amit egy csipetnyi grungedzsal fűszereznek, azonnal hatott. Az ének mindig kritikus pont egy banda esetében, de itt „kétség nincs”: Sohi (ex-Polly is Dead) maradandó dallamokat hoz, és teszi ezt úgy, hogy minden szavát elhinni. Na most ha ehhez hozzávesszük, hogy nemcsak jó témákat, de remek dalokat is írnak( a már említett Látomás az egész világ, a baljós Hetedik emelet, a zseniális szövegi megoldású Hobbikert a város közepén, az Egon & Dönci filmből ismert Csigavonal/Vágóhíd), valamint ritka erős koncertbandáról van szó, akkor joggal jelenthető ki, hogy az SHPT párját ritkítja. Mindemellett Sohiban, Gergőben, Atiban és Szabiban megvan a rock & roll jó értelemben vett nemtörődömsége, őszintesége és suttyósága, ami miatt csak a hülye nem látja, hogy ez a zene tényleg a legőszintébb, ami csak belőlük jöhet, és semmi köze a manapság oly divatos, minden hazai háztartás csapjából folyó sztóner-szládzs-szádörn próbálkozásokhoz.
Fura erő tarthatja össze őket(és nemcsak a SHPT-ről, hanem a Kommuna szerveződésről, az egri közösségről is beszélek), aminek bárki részese lehet, hiszen koncertjeik előtt/közben/után Shapaték akármikor vevők egy kis őrületre, szeszelésre(méltán nyerték meg a Kettőnégy Legrészegebb Zenekara díját). Én ezt a fajta közvetlenséget rajtuk kívül még az Egerhez szintén köthető Chief Rebel Angelnél, és a Stonedirtnél éreztem, akikről a következő napokban fogok írni. A zenéléshez pedig csak így lenne szabad hozzáállni. Ha minden jól megy, június körül megjelenik a Shapat Terror lemez, ami remélem, meghozza számukra a megérdemelt elismerést és sikert.
Hosszú soraim után tehát legyen itt a Látomás az egész világ klip, valamint pár link, ahol jobban megismerhetitek őket és a zenéjüket:
Vitatkoztunk egy picit Gaben tesóval, hogy az LA-ben székelő Black Rebel Motorcycle Club muzsikája mennyire southern, mert azon számok alapján, amit ő hallott, olyan angol hippi fílinget érzett, én meg csak ezt az egy nótájukat ismerem, de legalább kívülről fújom. Végül persze megegyeztünk, hogy az Ain’t no easy way című dal igencsak adja, és a klip is eléggé rendben van, így hát nem kérdés, hogy itt a helye a blogon. Személy szerint mindig olyan érzést kelt bennem a nóta, mint amikor másnaposan a nyári melegben póker mellett kibontunk egy nagy JD-t, aztán betintázva, üres üvegekkel teli sörös rekeszekkel a vállunkon gyalog elindulunk visszaváltani azokat, hogy utána rejtélyes körülmények között visszaérve a Tisza-partra ismét elhajolhassunk. A nótáért köszönet Gonzinak, küldöm tehát neki és mindenkinek, aki valaha is tapasztalta a VVV experience-t! :)
...az új lamb of god album. De csak éppen picikét. Eleget ahhoz, hogy kocsiban hallgatva vicsorítson az ember. Számomra a leghúzósabb és legkedvesebb tétel az album második száma az In your words. Bár hozzátenném, hogy ez az album eléggé elüt az eddigiektől. Az ének picit komplexebb lett. Bluevoodoo (Charmadynia és Bedrock Band gitáros) barátom szerint pont itt vesztette el a varázsát, hogy a paraszt üvöltözés helyett most valami más van. Környezetemben meglehetősen vegyes a fogadtatása. Elsőre hallgatásra nekem sem volt akkora öröm. De ahogy egyre többet hallgatom egyre jobban szeretem. De őszintén szólva elég sok new york hard core beütést érzek ezen az új albumon. Néhány riff és összkép eléggé tipikusnak volt mondható a kilencvenes években a hard core bandák közt. De lehet tévedek…. Mindenesetre aki szereti hallgassa. Én teszem. Hallgassátok meg az album második nótáját az In your Words címmel.
…hanem egyértelműen rock. Mégpedig kivételesen afféle ritka rock, ami állandóan a déli ritmusokat játszó mp3 lejátszóm rendszeresen visszatérő vendége. Lehet, hogy Pepper Keenen az oka. Eddig az összes zenekar, amihez köze volt, kivétel nélkül kedvencemmé váltak: Pantera, Crowbar, Down…elég meghatározó nevek. Akárhogy is ragozzuk, szerintem a Corrosion of Conformity egyértelműen jó zene. Ennek egyértelmű bizonyítéka az egyik nagy kedvencem tőlük a ’91-es Blind albumról: Vote with a Bullet. A szövege önmagáért beszél.
Az album egy másik remekműve: Damned For All Time. A szövege a lényeg, nagyon vészjósló. I was born in a nightmare - didn't have a choice, No one seems to listen to 'cos no one seems to hear my voice…
Egy másik kedvenc a könnyebben emészthető fajtából: Clean My Wounds A szövege nekem mindig akkor motoszkál a fejemben, mikor hajnalban hazafelé tartva küzdök a lét súlyával, Jack Daniels útbaigazítása után. I see the world through bloodshot eyes…
Milo kolléga igen tisztességes bejegyzéséhez kapcsolódóan szeretném figyelmetekbe ajánlani ezt a ritka gyöngyszemet, melyet Dimebag hozott össze egy dallasi zenésszel, Throbbin Donnie-val, s melynek sokatmondó címe a következő: Country Western Transvestite Whore Íme tehát a dal, remek szöveggel és Dime énekével (no meg persze gitárjátékával):
Dime egyébként is szívesen zenélt más bandákkal és zenészekkel: az Anthrax-ban szinte hatodik tagnak számított, de van közös száma Rob Halforddal, Ozzyval, Sebastian Bachhal, King Diamonddal, Doug Pinnickkel, a Nickelbackkel de még Kid Rockkal is. Majd egyszer felteszem ide ezeket a számokat (amikor úgy érzem, hogy teljes a gyűjteményem), mert igazi csemegékről van szó.
Mint észrevettétek több írás végén is mások aláírása volt de az én nevem alatt került fel. Mára megoldottam, mindenkinek osztogatom a jogokat, így mostmár szerkesztő társaim saját néven tudják feltenni a cumókat. Addig is látogassátok gyakran hisz csak egyféle zene létezik és az megtalálható itt... :)))
Eredeti melléklet letöltése Mellékutak Szegény Dimebag tragédiájáról már volt szó, nem is szeretném ezt ragozni. Viszont lenne itt egy dolog, amit Dime-al kapcsolatban mindenképpen szeretnék megosztani veletek. Ez pedig a project bandája: a Damageplan. A felállás: Dimebag (gitár), Vinnie Paul (dob), Bob Zilla (bass), Pat Lachman (vokál). A banda sajnos csak egy lemezt élt meg, de az az egy az elég ütősre sikerült. Itt van mindjárt a lemez egyik legdögösebb száma: Damageplan – Pride
Hogy ne menjünk messzire itt van a lemez címadó száma: Damageplan - New Found Power
Szeretnék még egy nagyszerű felállást bemutatni: Rebel Meets Rebel. A felállás gyakorlatilag Anselmot leszámítva a teljes Pantera. Dimebag (gitár), Vinnie Paul (dob), Rex Brown (bass). Énekesnek pedig David Allan Coe csatlakozott hozzájuk. Kifogástalan konfiguráció. Sajnos szintén csak egy lemezre futotta. Elsőként egy country/metal hibridet mutatnék, a címadó dalt: Rebel Meets Rebel
Folytatásnak pedig egy pörgősebb számot: Nothin’ to Lose
Ha már a Pantera közelében járunk mindenképpen szeretnék említést tenni, egy szintén meghatározó ember, Phil Anselmo project bandáiról is. A Down-ról már esett szó. Én inkább most egy másik mellékutat szeretnék mutatni. Ez pedig a Superjoint Ritual. Maximális őszínteséggel azt kell mondjam, hogy ez a banda úgy ahogy van, sajnos nem az igazi. De vannak azért fénypontjai. Ahogy Gaben mondta: albumonként van egy jó számuk. Hát itt az egyik, ami azért elég rendben van: Superjoint Ritual – Fuck Your Enemy
Anselmo-val kapcsolatban mutatnék még egy mellékest, amit szerintem sokan nem ismernek. Ez pedig egy nyugodtabb oldalvíz: a Southern Isolation. Southern Isolation – Southern Man I Am
Hogy ne törjük meg a sort mindenképpen figyelmet érdemel Vinnie Paul project (mára már első számú) bandája: a Hellyeah. Az alapító Vinnie, aki természetesen a dobos is. Basszerosnak Bob Zilla szállt be, aki a Damageplan-ben játszott előtte. Chad Grey énekes és Greg Tribbett első számú gitáros a Mudwayne-ből szegődött ide. Erősítés képpen pedig Tom Maxwell is beszállt ritmusgitározni. Tömören annyit mondanék, hogy kötelező olvasmány a zenéjük. Hellyeah – Matter Of Time
Hellyeah – Hellyeah
A negyedik ex-Pantera tag: Rex Brown sem került messze a tűztől. Jelen pillanatban a Down basszerosa, de játszott a Crowbar-ban, a Rebel Meets Rebel-ben és a Cavalera Conspiracy-ben is. Ebben a számban is közreműködött, például : Crowbar – Slave No More
A végére itt van egy kis koncert feeling. És melyik más bandától is, mint a nagyszerű Down.
Emlékeztek még a Smokey és a bandita című filmre? És a zenéjére? Többek között Jerry Reed szerzeménye a főcímdal.
Szerintem elég déli a handulat. Szeszcsempészet, kamionok, country. Rendben van. Szintén egy nyugodtabb zene. Állítólag rasszista, de arra felé mi, vagy ki nem az? Meg amúgy is mit számít, jó szám. Alabama – Song Of The South
Van még egy együttes, akit szeretnék bemutatni. A nevük Confederate Railroad. És itt egy dúdolós számuk: Queen of Memphis.
És itt egy újabb gyöngyszem a nehéz riffek tengeréből. Egy project bandáról van szó, de nem kisebb neveket találunk a taglistán, mint Kirk Windstein, minden sludge keresztapja, a Crowbar frontembere, és a Down gitárosa. Garancia a súlyra. A másik megnyugtató név: Jamey Jasta. A hardcore legenda Hatebreed frontembere. Szintén garancia a dühos zenére. Szerintem kifogástalan a fúzió.
Meglephetnének egy koncerttel a környéken valamikor…
Minden ami a soutern zenével kapcsolatos valamint annak életérzésével.
Kérünk titeket, hogy a blogról letöltött zenéket 24 órán belül töröljétek a gépetekről. Köszönjük!
Keresés
Friss topikok
joshibarat:
Hát a SAHG lemezt már rohadtul várom én is. (2010.07.12. 09:01)In Stereochrist We Trust
mr.T:
Oh, ha meg már Hail the Leaf, hadd büszkélkedjek már:
www.youtube.com/watch?v=v2oE42S4XdM
Phil re... (2009.12.16. 19:48)A blog sorsa
